Emlékezet
Szondi György
Szondi (Szondy) György (?-1552) a legbátrabb magyar hősök egyike volt, aki Hont megye kis végvárában példát mutatott az egész országnak, életét áldozva hazájáért. Embersége, bátor magatartása még az ellenséget is meghatotta, ezért temettette őt el díszes pompával a hatalmas Ali pasa. S az sem csoda hát, hogy tettét az írók, költők, történészek közül is oly sokan megörökítették.
Tinodi Lantos Sebestyén
Nem sokkal az ütközet után írta siralmas énekét, a Budai Ali pasa históriáját a kor nagy énekmondója, Tinódi Lantos Sebestyén, hogy az udvarházában s az újabb csaták színhelyén ösztönző példaként emlegesse Szondi György s az alig százötven fős sereg tettét, akik a több mint tízezer fős sereggel szemben, ha néhány napig is, de megvédték a várat:
"Nagy szép dárda Szondinak kezében vala,
Sebesőlve, térdőn állva ő vív vala,
Romlott toron alatt által lőtték vala,
Az fejét az hegyiről alá vetötték vala."
Kolcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc 1830-ban írta a Szondi című költeményét, melyben:
"Bajnokot énekel ő, ki hazánkért onta nemes vért,
Szondi dicső végét a drégeli várnak..."
Czuczor Gergely
Czuczor Gergely 1832-ben énekelte meg balladájában Szondiék "nemzeti öntudatot és büszkeséget erősítő" nemes példáját:
"Ott szendereg ő,
A harckeverő,
Kit nem bíra győzni veszély, baj,
Nem szálla szívére haláljaj;
Arany János
Arany János Szondi két apródja című balladája 1856-ban született. A várvédők hősi-ességét hirdette ő is - akkor, amikor arra éppen oly nagy szükség volt:
“Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni."
A XIX. század elején, a "nemzeti szellem újjáébredésekor" nem hiába kéri te-hát népétől számon Kölcsey a Szondi iránti tiszteletet, kicsit szemrehányóan és felelősségre vonva az utódokat:
"Hol van a bérc, és a vár fölötte,
Szondi melynek sáncát védlette,
Tékozolva híven életét;
Honnan a hír felszáll, s arculatja
Lángsugárit távol ragyogtatja
S fényt a késő századokra vét?
Itt van a bérc, s omladék fölötte,
Mely a hőst s hírét eltemette,
Bús feledség hamván, s néma hant;
Völgyben ül a gyáva kor s határa
Szők köréből őse saslakára
Szédeleg ha néha felpillant."
