Szondi emlékút

Az emlékút egyes állomásait:

Az ARANYGOMB HEGY LEGENDÁJA
A LÁNYÁROK LEGENDÁJA
A VARGA TÓ TÖRTÉNETE

Nehezebb megközelítésük miatt ajánlott TÚRAVEZETŐVEL vagy KÍSÉRŐVEL felkeresni!

Programrendelés, elérhetőség:

Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ
2646 Drégelypalánk, Fő út 22.
Telefon: +36 (35) 567 070, +36 (35) 300 392
Email: info@dregelyvara.hu

Pásztor Ildikó ügyvezető, programszervező
Telefon: +36 (30) 514 0334
Email: pasztorildiko@gmail.com

  • Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ
    • Az első épületben találhatók a kiállító terek, a másodikban pedig interaktív foglalkozások és bemutatók (apródavatás, kincskeresés, élő történelem óra) várják a látogatókat. Az első épületben kerülnek bemutatásra a Drégelyvár és Palánkvár régészeti feltárása során előkerült leletek. Itt láthatják az Irodalomtörténeti kiállítást és a helyi néprajzi gyűjteményt, a Tájszobát. A Pajtában az elmúlt évszázadok során használt mezőgazdasági, földművelési eszközök mesélnek a múltról. A pincében borászati eszközökkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

      A másik épületben filmeket vetítünk. Az egyik a vár történetéről szól, a másik Szondi György és a törökök harcáról, bemutatva az akkori harcmodort, stratégiát, a magyar vitézek hazafiasságát és bátorságát, a várkapitány dicső halálát. A kertben párbajozhatnak Szondival, lehetőség van íjászkodásra, vitézi próbákra, saját emlékérem elkészítésére, korhű ágyúbemutatóra. A kézműves műhelyben számos foglalkozás közül (korongozás, nemezelés, bőrözés, csuhézás stb.) lehet válogatni.

  • A Szondi-alagút rejtélye
    • Drégelypalánk szomszédságában, a Hont-Tsitári kegyhely közelében található egy ismeretlen eredetű barlang, mely Drégelyvár irányába mutat. A labirintusszerű, valószínűleg emberi kéz által épített földalatti folyosó ismeretlen korú és ismeretlen rendeltetésű. Az alagút sokak fantáziáját megmozgatta. Drégely vára közelében is erősen tartja magát az a történet, hogy a Szondi-alagút összeköttetésben áll a várral. A legenda szerint ezen a titokzatos alagúton jártak imádkozni a Drégely várban lakók a Tsitári kápolnához. Lelkes amatőr kutatók évtizedekkel ezelőtt neki kezdtek a feltárásának. A pénz, az erő azonban rendre elfogyott, s maradt tovább a rejtély.

      HOVÁ VEZET AZ ALAGÚT? KI ÉPÍTETTE ÉS MIÉRT? VALÓBAN ÖSSZEKÖTTETÉSBEN ÁLL A VÁRRAL? Vagy csak rejtekhelyül szolgált a hódoltság korában?

      A járatok egykor 80-100 cm szélesek és embermagasságúak voltak, ma többnyire 1-1,5 méter magas a járat, de van, ahol ezt sem éri el. A nagymérvű feltöltés miatt csak négykézláb, térden csúszva lehet közlekedni. Sőt az alagút északi szárnya a vége felé fokozatosan a járhatatlanságig szűkül össze. Mivel az alagút a vár felé halad, több irányban elágazik, terem, raktározás céljára szolgáló kiszélesedés nincsen benne, kézenfekvő, hogy csak közlekedés céljára szolgált.

      A LEGENDA AZONBAN TOVÁBB ÉL! Mivel más objektum nincs a közelben, talán elképzelhető, hogy a várba vezet – a nagy, körülbelül 3 kilométeres távolság és 250 méteres szintkülönbség ellenére is? Időről-időre sokan felkeresik a barlangot, mely valójában minden bizonnyal egy  érckutató, feltáró bányavágat lehetett.

      Az esetleges feltáró munka bizonyára számos érdekes kérdésre adhatna magyarázatot. A barlangba való látogatás azonban BALESETVESZÉLY MIATT NEM LEHETSÉGES!

  • A Szondi kápolna
    • A Szondi hagyományoknak az 1860-as években Hont vármegyében szép kultusza keletkezett. 1860-ban Ipolyságon tartott közgyűlésen a hontmegyei kaszinói társulat határozott arról, hogy Drégelyvár hőslelkű védőjének, Szondi Györgynek emlék-szobrot kívánnak állítani. 1868-ban megalakult a Szondi Emlékbizottság, amelynek tagja volt többek között Arany János, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Simor János esztergomi hercegprímás is. Eldöntötték, hogy Szondinak Drégelyen emléket állítanak. Hozzáfogtak az emlékkápolna építéséhez. A pénz közadakozásból elég lassan gyűlt össze, de a bizottság fáradhatatlan munkájaként 25 év elteltével, 1885. október 3-án felszentelték a kápolnát. Itt kapott helyet a Szondi szobor és a Szondi-zászló is.

    • 1896-ban, a millennium évében hársfákat ültetettek a Szondi kápolnához vezető út mentén és a kápolnát övező terület köré. Az elültetett hársfák az ország különböző részeiből származnak. Ezzel is azt kívánták kifejezni, hogy az egész ország hálás emlékezetének és a hősök tiszteletének jelképe ez az emlékfásítás.

      A Szondi kápolna sorsa az alapítók szándéka szerint az volt, hogy századokon át hirdesse a hősök emlékezetét. A történelem azonban másként rendelkezett. Sajnos a kápolna a II. világháború idején megrongálódott, ráadásul 1945 után az orosz katonai lőtérhez került, így az enyészettől már nem lehetett megmenteni. A magyar történelem emlékhelyére méltatlan sors várt. A kápolnát végül az 1970-es években lebontották. A vörös márvány oltár megmenekült, Drégelypalánk község templomában helyezték el.

      Napjainkban csak egy emlékkopjafa őrzi emlékét, a hársfák és a helyiek éltetik a szívünkben, azzal a reménnyel, hogy egyszer újjáépülhet a kápolna.

  • Palánk vára  -  Római katolikus templom
    • Drégely 1552-ben rommá lőtt sziklavárát a hódítók nem használhatták többé, és a várat föl sem építették. 1575-ben a nógrád-drégelyi bég, a szécsényi és esztergomi bégek segítségével, Drégely község temploma körül árkot ásván, erős fapalánkot épített oda körülbelül kétezer lovas számára, és ezentúl a kezdetben Új-Drégelynek, később Palánknak nevezett erőd lett a hont-nógrádi törökök hadi mozgásainak kiindulópontja. Méretére nincs pontos adatunk, de a viszonylag nagyobb alapterületű várak közé tartozott. Alaprajza négyszögletes volt. Erődítése mindkét korabeli ábrázolása szerint egy bástyákkal megerősített, belső kővárfalból állott, amely a falut is magában foglalta a templommal együtt.

    • Az egykori vár helyének mai látnivalója a drégelypalánki római katolikus templom. A drégelypalánki lakosok mindig mélyen hívők voltak a történelem folyamán. A községben többször is épült templom, 1658-ban például a mostaninál jóval kisebbet emeltek. Már az 1696-os és az 1713-as canonica visitatió is igen romos állapotúnak találta az építményt. A templom boltozatán az 1763-as földrengés újabb kárt okozott, 1764-ben pedig a faépítményű torony vált a tűzvész áldozatává. Ezért úgy döntöttek, hogy a régi barokk templom falain felépítik az újat, amely 1792-re nagyobbított formában el is készült. A késő barokk, tornyával neogótikus stílust idéző építmény szép szentélyével, oldalhajójával, mellék-oltáraival, szószékével és orgonájával a környék legszebb templomainak egyike. A Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templom főoltárának képét (akárcsak a mellékoltárokét) Ferenczy György, Hont megye szülötte, egyházi írója és pap-festője készítette 1885-ben. Értékes darabja a kegytárgyaknak az az ereklyetartó, melyben Szent Erzsébet egyik csontdarabját őrzik. A Szent Erzsébet kultusz mélyen benne él a helyiek szívében.

  • Sáferkút
    • A forrás nagyon régi, talán már Szondi György idejében is létezett. A Balassagyarmati Levéltárban egy 1871-es térképrészleten már feltüntették Sáferkútként. Az elnevezés német szóból ered, melynek jelentése: juhász ill. pásztor. A kutat az állatok itatására és önmaguk szomjoltására használták a pásztoremberek, erről kapta a nevét.

      A Börzsöny területén lehulló csapadék egy része a talajba szivárogva a vízzáró rétegek mentén összegyűlik és hosszabb-rövidebb idő után a felszínre bukkanva rétegforrásként jelenik meg.  Természetvédelmi szempontból különleges, ritka élőhelyet képviselnek. A tiszta, egyenletesen hűvös vízben fejlődik többek között a foltos szalamandra lárvája is. Esős nyári napokon gyakran találkozhatunk kifejlett egyedeivel.  

      Nincs olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné Szondi György és a drégelyi vár nevét, történetét. Drégelypalánk közössége nemcsak büszkén emlékezik, hanem minden szállal ragaszkodik múltjához, történelméhez. A Szondi hagyomány ápolásával emlékezünk a hősökre. Az állomás az immár már-már országos ismertségnek örvendő Szondi várjátékok helyszíne. Minden év júliusában egy színes kavalkád közepette elevenednek meg a középkori bajvívás és virtus, a vár megvédésének jelenetei.

      Elődeink nagy tettét soha nem szabad elfelejteni, hiszen "Elődeink nélkül a népeknek híre csak árnyék."

  • Az Aranygomb hegy legendája
    • A népi emlékezet, de a szakirodalom is számos emléket őrzött meg számunkra Szondi és vitézei hőstetteiről, az ostromról, a várkapitány sírjának hollétéről.

      Már a név is különleges. Aranygomb vagy Aranydomb? A nagy kiterjedésű, lapos iker hegy keleti oldala a Lányárokkal határos. Déli oldala a Drégely várral szemben néz, 1960-ig jó minőségű szőlő vette körbe az egész dombot. A Nagy Aranygombtól nyugatra van a Kis Aranygomb, a két csúcs között a távolság 70–80 m lehet. A helyi hagyomány szerint ide temették el a hős Szondi György várkapitányt.

      Nagyjaink is emlékét vitték e legendának:

      Mikszáth Kálmán: : „Ali katonásan tisztelgett a fejnek. – Derék vitéz volt- mondá(/mondta???) meghatottságtól reszkető hangon s kezével az átellenben levő hegyre mutatott. – Temessétek el oda, testével együtt, tűzzetek a sírjához gerelyt és zászlót.”

      Benedek Elek: „Feje levágva a hősnek, de Ali a test mellé téteti, s úgy temetteti el, hőst megillető pompával, szemben a várral, hegy tetején, s sírjára lobogós kopját szúr: hadd hirdesse mindeneknek az igaz hazafi hősi halálát.”

      Jókai Mór: „Ahogy ő kívánta, a védett Drégely várral átelleni domb tetején ásatott számára sírt s nagy kőhalmot rakatott föléje: hősök módja szerint lobogós kopját tűzetve a sírra.”

      Szondi sírhelyéről azonban valójában semmi biztosat nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy Ali pasa az „Aranygombon” helyeztette el fővezéri sátrát, jól követhette innen a csata menetét. Szondi György sírjának holléte épp oly titokzatos marad számunkra, mint oly sok egyéb történés. Az ősi jelszó mára is érvényes: „A hősök sírját meg nem bolygatni!” Nyugodjanak békében, ott ahol eltemettettek. Szondi emléke a szívünkben nyugszik csendesen, és a jövő nemzedékében él tovább.

      Bár sok-sok évvel ezelőtt ez a rész értékes szőlőterület volt, a szőlő és gyümölcsösök helyét ma már az erdő foglalja el. Azonban máig is lehet idős gyümölcsfákat látni, s felfedezhetjük az egykori pincék beomlott bejáratait, amelyekben ma már csak a rókák és borzok járnak.

  • A Lányárok legendája
    • A község határában van egy mély árok. A mintegy háromszáz holdas területet nevezik így Drégelypalánkon. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy 1552-ben az ostrom előtt Szondi György várkapitány a lányokat és az asszonyokat gyermekestül a külső várból északkeleti irányban menekítette ki az árkon keresztül. Itt biztonságban átvészelhették az ellenséges csapatok támadását.  „Egy lápos rész is van benne és köztudott, hogy a lápon lidércfény jelenség előfordul. A törökök, amikor az árokhoz merészkedtek, az asszonynép a láp területére menekült. Ide pedig lovakkal nem tudtak utánuk menni. Az asszonyok ezen a területen pallón közlekedtek, amit mindig felszedtek maguk után. Egy alkalommal a törökök körbefogták a lápot, úgy gondolták, kiéheztetik az asszonyokat. De amikor meglátták este a lidércfényt, megijedtek, azt hitték a drégelyvári ostromnál megölt gyaurok szellemei – és elkotródtak.”

      Pesty Frigyes neves történész szerint is Drégely ostroma alkalmával csak a vitézek maradtak a várban, s a köznép a Leányárkon keresztül menekült meg. „… midőn Szondy nagy hős látta vólna miszerint Drégely várát törökök ellenében tovább nem védelmezheti, s a bent lévő vitézek egytől egyig magát elszánta az utolsó élete perceig védelmezni, s meghalni, - a Várban lévő erőket onnét kivezetvén kikis ezen ároknak tartva magokat lebocsájtottak, ezen az árkon menekültek a török üldözésétől.”

    • S valóban számos más forrás is említi, hogy Szondi György mikor megtudta, közeledik a török sereg, az asszonyokat és a gyerekeket elküldte a várból, mielőtt még elkezdődött volna az ostrom. Így gondoskodott az asszonyok, leányok, gyermekek megmentéséről. Szondi György érdemeit növeli ez a cselekedete is, a védtelenek védelme.

  • A Varga tó története
    • A nép nyelvén élő mondák mindig csodálatosak és magával ragadják az embert, ha olykor kevés is a valóságtartalmuk.

      A vár közelében lévő egykori tó az ott lakó vargától - ki a várbelieknek bőröket készített - vette eredetét.  A néphagyomány úgy tudja, hogy ő árulta el a várat a törököknek. A rege szerint az áruló varga felkereste az ostrom legelső napján Ali pasát és felajánlotta, hogy kellő jutalom ellenében elárulja a vár legsebezhetőbb pontját, a leggyengébb és legkönnyebben bevehető részét. A pasa megígérte, hogy jutalomképpen annyi aranyat ad a vargának, amennyi a bőrébe belefér. Az áruló a török tüzéreket felvezette a közeli “Kecskehegy” csúcsára, ahonnan – attól kezdve – a legeredményesebben tudták tűz alatt tartani az amúgy is omladozó falakat. A várat így könnyűszerrel bevették a törökök. Az ostrom végén, amikor Szondi György várkapitány levágott fejét Ali pasa elé vitték a janicsárok, alázatos hajlongások közepette megjelent az áruló is. Ali pontosan betartotta a szavát… pontosan annyi aranyat adott a vargának amennyi a bőrébe belefért: elevenen megnyúzatta az árulót, bőrét telerakta arannyal, a holttestet pedig a Kecskehegy alatti tóba dobatta.

      A tónak még ma is Varga tó a neve, amely eredetileg a várhoz tartozó legelő állatok itatására szolgált. Ez a funkciója megszűnt, helye az egykori tájhasználat emléke csupán.

  • Drégely vára
    • Az 1270-80-as években épült vár a középkorban az esztergomi érsek vadászkastélyaként funkcionált. Élére a főpap, Várday Pál 1544-ben nevezte ki a feltehetően köznemesi sorból származó Szondi Györgyöt. Az erősség stratégiai szempontból fontossá Nógrád várának eleste után vált. Drégely fokozatosan a bányavárosokat védő végvárak előőrse lett.

      Ali budai pasa 1552 nyarán vonult fel a vár ostromára 10-12 ezer fős hatalmas seregével. A helyőrség létszáma ekkor mindösszesen 146 katona volt. A korszak leghíresebb versmondója, Tinódi Lantos Sebestyén Krónikájából, valamint Arany János Szondi két apródja balladája alapján ismerjük a háromnapos viadal részleteit. Az alsó palánkvár felgyújtása után a védők visszavonultak a sziklán magasodó felsővárba, melynek kaputornyát a törökök tüzérsége hamarosan földig rombolta. A gyalogsági rohamokat visszaverő magyar végváriak még életben maradt katonái végül halált megvető bátorsággal kitörtek, és Szondi kapitánnyal az élen mind hősi halált haltak a véres közelharcban.

      A sziklavár 1991 óta a nemzeti örökség része, 2012-től pedig történelmi emlékhely. Mementó, melyet Szondi és hős katonái szent sírhelyeként tisztelhet a magyarság.

      Amíg a romok állnak, a falak épülnek, hirdetni fogják Szondi György és vitézei hőstettét. Emlékezetét azonban nekünk kell fenntartani, méltón a hősökhöz, s méltón a jelenkor emberéhez. A hősök által mindig újak születnek, így kell nekünk fenntartani az ő emléküket is, s ha mi tisztelettel emlékezünk, gyermekeink is így tesznek majd.

  • Szőlőhegy és pincesor
    • Évtizedekkel ezelőtt e domboldalak között terültek el a virágzó, értékes szőlőültetvények. Napjainkban sajnos már csak a pincesor maradt meg, a helyiek abbahagyták a művelésüket.

      Régen a hagyományos szüretelésen a falu minden lakója részt vett. Kora reggeltől a leányok, asszonyok vödrökbe szedték a finom, zamatos szőlőt, a férfiak pedig puttonyokban hordták a présházhoz. Mai napig is azt tartják, hogy a legjobb szőlőterület az Aranygomb-hegyen volt.

      M. Csósza Mária: Jeles napok, néphagyományok c. könyve alapján rövid leírást olvashatnak a régi szüreti bálok hagyományairól.

      „A szüreti mulatságokat az ősz elején rendezték meg. A párok előzetes megbeszélés alapján álltak össze. A legények díszes vászoningben, széles, hosszú gatyában, fekete hímzett kötényben és árvalányhajjal fekete kalapban jelentek meg a mulatságon. A lányok is magyaros öltözetbe bújtak. A legények lóháton mentek a házakhoz kikérni a lányokat. Utoljára a bírónéért mentek hintóval, melyen ketten ültek a bíróval. Amikor minden csőszlány együtt volt már a táncteremben, akkor innen indult el a díszes menet a falun végig, nagy kurjongatás és mókázások közepette. A falun történő átvonulást követően bementek a bálterembe és elkezdődött a reggelig tartó mulatság. A bált megszakította egy vacsora szünet 8-9 óra tájban, mely alkalmával a lányok meghívták párjaikat házukhoz vacsorázni. Azok a legények, akiket nem hívtak vacsorára kikosarazottnak számítottak és leégtek az egész faluközösség előtt.”

      A helyiek elmondása alapján a szüretis menet élén mindig a zenészek mentek és ünneplő ruhába öltözött leányok, akik szalagokkal díszített szőlő koszorút is vittek. Estére a bálterem előtti udvaron szőlőlugast készítettek, amelyről kötelező volt lopnia a mulatságra érkezőknek, akiktől ez miatt zálogot vettek.

      A hagyományok továbbélését tükrözi a községben évenként rendszeresen megtartott szüreti felvonulás és mulatság. A régi hagyományoknak megfelelően a kisbíró napjainkban is tréfás szöveggel kidobolja a falu nevezetes eseményeit.