Sugárkankalin turisztikai egyesület

Az egyesület általános célja a mikrotérség turisztikai fejlesztése, a falusi turizmus terén új piacképes kínálatok kimunkálása, a fejlesztési törekvések összefogása, koordinálása és hatékonyságuk javítása. A mikrotérség jellemző táji, természeti, kulturális és emberi értékeinek, adottságainak kibontakoztatása a térség egységes, sajátos és vonzó arculatának kialakítása.

A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület 2005-ben kilenc település: Borsosberény, Dejtár, Drégelypalánk, Hont, Horpács, Ipolyvece, Nagyoroszi, Patak, Pusztaberki összefogásával jött létre. 2007 januárjában csatlakozott az egyesülethez Érsekvadkert települése is.

Bővebb információk: www.sugarkankalin.hu, Sugárkankalin Turisztikai Egyesület tabló
 

 „Élményt kínálunk – törődést adunk”
Megjelent a TÚRABAKANCS 2016 Nógrád Megyei Hírlap turisztikai mellékletében

Iránytű útkeresőknek „Örökségeink Útján”

 „Örökségeink Útján” Zöldút térkép

A zöldútról bővebben!

  • Pusztaberki
    •  A település nevében a Puszta- előtag az elnéptelenedéssel, pusztulással hozható kapcsolatba. Berki utótag a magyar berek, azaz ligeti képzős származéka. A község különösen szép vidéken helyezkedik el, a levegő tiszta és egészséges.

      • Civil Szervezetek
      • Szállás
      SzervezetKapcsolattartóCímTelefonWeb & E-mail
      Pusztaberki Fejlesztéséért
      Közalapítvány
      Kurisné Nagy
      Bernadett
      2658 Pusztaberki, Templom út 3.70/310-3596 
      SzállásÜzemeltetőCímTelefonWeb & E-mail
       Napraforgó Turista Ház
      Barbatúra Kft.

      2658 Pusztaberki, Kossuth út 21-23.

      70/376-3948
      Facebook oldal
  • Patak
    •  Patak az egykori Nógrád vármegye nyugati részén fekvő magyar kisközség. Patak község neve 1255-ben a tatárjárás után IV. Béla király idejéből származó oklevélben szerepel először. Az iratok alapján megállapítható, hogy a település a vízfolyásáról kapta a nevét, és az esztergomi érsekség birtoka volt. 

      • Alkotók, Kézművesek
      • Civil Szervezetek
      • Szállás
      TevékenységNévCímTelefonWeb & E-mail
      Csipkehorgolás, hímzésVarga Istvánné2648 Patak, Ifjúság u. 9.35/382-202-
      Népviselet készítéseVarga Nándorné2648 Patak, Petőfi u. 18.35/382-339-
      Horgolás, hímzésFábián Lászlóné2648 Patak, Kossuth u. 77.35/382-136-
      Horgolás, hímzés, varrásMák Józsefné2648 Patak, Kossuth u. 72.35/382-058-
      SzervezetKapcsolattartóCímTelefonWeb & E-mail
      Pataki Iskoláért AlapítványKovács Józsefné2648 Patak, Táncsics út 6.35/592-010patak.iskola@freemail.hu
      Pataki Óvoda Fejlesztéséért AlapítványFarkas Istvánné2648 Patak, Ifjúság út 3.35/392-062patakiovoda@citromail.hu
      Pataki Gézengúzok NéptáncegyüttesBusainé Kopó Rita2648 Patak, Rákóczi út 24.35/382-272www.patakigezenguzok.hu
      kopo.rita@freemail.hu
      busaiotto@t-online.hu
      A Pataki Templomért AlapítványKonopás Istvánné2648 Patak, Rákóczi út 2.35/382-353denesmaria55@gmail.com
      Patak Jövőjéért EgyesületRussói Lászlóné2648 Patak, Kossuth u. 6.35/382-073patakjovojeert@freemail.hu
      maria.russoine@gmail.com
      SzállásNévCímTelefonWeb & E-mail
      Szentháromság VendégházSinkóné Lengyel Magdolna2648 Patak, Rákóczi út 2.35/382-150
      30/492-5998
      www.szentharomsagvendeghaz.hu
      info@szentharomsagvendeghaz.hu
  • Nagyoroszi
    •  Nagyoroszi egyike Nógrád megye legősibb településeinek. Megalapítója nem más, mint Könyves Kálmán király, ki ide telepítette a falu őslakóit. A lakosság megőrizte Nagyoroszi szellemi és kulturális hagyományait és vendégszeretetét, a festői tájon várják az odalátogatókat.

      • Alkotók, Művészek, Kézművesek - ügyes kezűek
      • Szállás
      • Közösségek, Csoportok
      TevékenységNévCímTelefonWeb & E-mail
      CsuhabábkészítőDobos Éva2645 Nagyoroszi, Rákóczi út 15.20/284-5330-
      ÍróDr. Varga Tibor2645 Nagyoroszi, Felszabadulás út 61.--
      ÍróCegléd József Kázmér2645 Nagyoroszi, Kertész út-remzak07@gmail.com
      FafaragóFejér Zsolt2645 Nagyoroszi, Bajcsy- Zs. út20/335-7579
      -
      Szövés, szőnyegkészítésNyerges Fodor Aranka2645 Nagyoroszi, Dózsa Gy. u. 3.30/539-6110-
      BőrdíszművesKrasznai Gyula2645 Nagyoroszi, Petőfi út 29.30/383-5385www.karaffaboros.freewb.hu
      karaffagye@gmail.com
       
      Tanár- festő,
      kézműves (nemez,
      csuhé)
      Krasznainé Konczili Éva2645 Nagyoroszi, Petőfi út 29.30/383-5385www.helikon.retsag.net
      konczilieva@gmail.com
      Író,
      Börzsönyi Helikon
      szerkesztője
      Karaffa Gyula2645 Nagyoroszi, Petőfi út 29.30/383-5385www.karaffaboros.freewb.hu
      karaffagye@gmail.com
      FestőMaglódi Imre2645 Nagyoroszi, Ady u. 8.70/616-5789-
      Türelemüveg
      készítő
      Prepszl Zoltán2645 Nagyoroszi, Kertész u. 41.20/252-7767-
      Festés, grafikaPintér Ágnes2645 Nagyoroszi, Bajcsy-Zs. út30/360-3612pagens@freemail.hu
      Festés, foltvarrás,
      gyöngyfűzés
      Záhorszki Mónika2645 Nagyoroszi, Petőfi út 1.30/312-1998 zahorszkim@gmail.com

      Tanár, festő

      Vigyinszki Attila2645 Nagyoroszi, Bajcsy-Zs. út 5.30/340-2522www.gportal.hu/vigya
      vigya@citromail.hu
       
      HímzésCsallóköziné Dankó Mária2645 Nagyoroszi, Kertész u. 6.35/374-354-
      Hímzés, horgolásBalázs Anita2645 Nagyoroszi, Kertész u. 38.30/454-5243-
      Festés, NapraforgókBaranyi Lászlóné (Irma)2645 Nagyoroszi, Béke út 1.35/374-161-
      Horgolt Virágfülbevaló,
      játék
      Bük Lászlóné (Homolya
      Lívia)
      2645 Nagyoroszi, Kertész u. 26.20/550-9295-
      Gyöngyfűzés, ajándék, - dísztárgyBerki Dalma2645 Nagyoroszi, Kertész u. 32.20/364-9004dalmacica2118019@freemail.hu
      Rajz, illusztrációBusai Boglárka2645 Nagyoroszi, Kiss J. u. 34.35/374-050-
      Horgolás, hímzésözv. Farkas Ottokárné
      (Marika)
      2645 Nagyoroszi, Kertész u. 24.30/504-9726-
      Horgolásözv. Herczeg Józsefné (Gabi)2645 Nagyoroszi, Kertész u. 28.30/218-6838-
      Horgolás, gyöngyfűzés, láncHudák Andrásné
      (Orsi)
      2645 Nagyoroszi, Kertész u. 28.30/989-6154-
      Festés, kerámiaKiss Dóra2645 Nagyoroszi, Bajcsy–Zs. út35/374-246-
      Vers, szövegírásKovács Jánosné (Juliska néni)2645 Nagyoroszi, Kossuth u.--
      Gyöngyfűzés, láncKövesdi Szabina2645 Nagyoroszi, Kiss J. u. 17.35/374-039-
      Gobelin, hímzésMolnár Attiláné Marika2645 Nagyoroszi, Bajcsy-Zs. út 32.30/258-1673-
      Gyöngyfűzés, lánc
      Dísz, - ajándéktárgy
      Novák Mónika2645 Nagyoroszi, Kertész u. 36. 70/560-4350-
      GrafikaPásztor Gergő2645 Nagyoroszi, Ságvári E. út 2.20/245-4550-
      Airbrusher – festékszóróval készült képRumi Zoltán2645 Nagyoroszi, Petőfi út 44.30/322-9234-
      HorgolásId. Siklósi Istvánné2645 Nagyoroszi, Vörösmarty út 12.35/374-467-
      Horgolás, hímzésSzőke Emilné (Molnár Csilla)2645 Nagyoroszi, Kertész u. 24.--
      HímzésTajti Jánosné2645 Nagyoroszi, Madách út 44.35/374-193-
      Rajz- kép készítőVidra Attila2645 Nagyoroszi, Szondy Gy. u. 7.30/353-2808-
      SzállásNévCímTelefonWeb & E-mail
      Nagyoroszi Wenckheim Vadészkastély (vendégház)Ipoly Erdő Zrt. (üzemeltető: Lakatos Lászlóné)Diósjenői Erdészet, Nagyoroszi külterület35/364-305
      20/468-7031
      www.wenckheim.hu/nagyoroszi
      ipolyerdo.diosjeno@wnet.hu
      MiLLER’s Inn – Panzió és étterem
      HM Trend Kft.
      2645 Nagyoroszi,
      Szent István tér 4.
      30/812-1252
      info@millers.hu
      KözösségKapcsolattartóCímTelefonWeb & E-mail
      Nagyoroszi Községi Nyugdíjasok Klubja-2645 Nagyoroszi, Kertész út 45.35/374-045-
      Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi EgyesületeCsallóközi József2645 Nagyoroszi, Kertész út 45.35/374-045
      30/329-4607
      -
      Fitye KlubGál Zsuzsanna Éva2645 Nagyoroszi, Kertész út 45.70/313-9730bezsuzso@citromail.hu
      Nagyoroszi Honvéd Balassi Bálint SportegyesületKoncz László, Gyuricza Pál (Darts Szakosztály)2645 Nagyoroszi, Felszabadulás út 1.30/441-8873
      20/771-7293
      -
      Börzsöny Gyermek Néptánc EgyüttesSimon KatalinMűvelődési ház70/584-9648-
      FalumúzeumGál Zsuzsanna Éva2645 Nagyoroszi, Szentháromság tér70/313-9730galzsuzso@gmail.com
      Polgárőr Egyesület Lakatos LászlóMűvelődési Ház--
      Postagalamb Sport
      Egyesület
      Kereszti Attila2645 Nagyoroszi,
      Kossuth u. 9.
      30/271-5491-
  • Ipolyvece
    •  Ipolyvece nevében a vece szláv eredetű szó, jelentése: kis falu, falucska. Az Ipoly- előtag a folyóra utal. Először 1285-ben említették az oklevelek a települést, akkor Hunfi Demeter birtokaként. Ipolyvece lakói hagyományőrző és tisztelő emberek. Az évszázadok során kialakult népviseletet maguk készítették, és hordták még a múlt század közepéig. A népszokások közül sokan emlékeznek még a kiszehordásra, a karácsonyi hagyományokra és a szüreti mulatságokra.
      Ma a falu fiataljai is egyre inkább felismerik múltunk és falunk értékeit. Felújítják a régi parasztházakat, gyűjtik a padlások és ládafiák kincseit, és vágynak a falu békés környezetére.

       

       Szállás lehetőség: Magánház (Dikasz Józsefné) Cím: 2669 Ipolyvece Petőfi út 7.  Telefon: 35/383-212, 30/409-3400

      • Alkotók, Kézművesek
      • Helyi Termék
      • Civil Szervezetek, Közösségek
      TevékenységNévCímTelefonWeb & E-mail
      Csuhébáb készítő, termény díszek, kézműves foglalkozások

      Gerliczki Tímea

      2669 Ipolyvece, Csokonai út 12.

      30/496-7711

      gerliczkitimea@gmail.com
      FestőművészDeme Róbert2669 Ipolyvece, Somogyi út 5.35/383-104ro-bika63@freemail.hu
      Hajócsipke, ékszerkészítőDeme Klára2669 Ipolyvece, Hunyadi u. 8.30/410-1367klari.v@t-online.hu
      TermékNévCímTelefonWeb & E-mail
      Bogyós gyümölcs, házi tojásMák Mihályné2669 Ipolyvece, Petőfi út 4.35/383-236-
      Bogyós gyümölcs, házi lekvárSulyan József2669 Ipolyvece, Rákóczi út 17.35/383-042-
      Ostya, lekvár, ivóléDikasz Józsefné2669 Ipolyvece, Petőfi út 7.35/383-212
      30/409-3400
      -
      SzervezetKapcsolattartóCímTelefonWeb & E-mail
      Együtt Ipolyvecéért MozgalomSulyan Attila2669 Ipolyvece, Dózsa út 79.20 /550-0689www.egyuttipolyveceert.hu
      info@egyuttipolyveceert.hu
      ARBU Kft.Arnold Boglárka2669 Ipolyvece, Petőfi út 30.30/221-0107www.arbu.hu
      arnold.bogi@t-online.hu
      Szamóca Nyugdíjas KlubSulyan Józsefné2669 Ipolyvece20/569-8858sulyan@ecom.hu
      Ipolyvecei Torna Egyesület

      Molnár János

      2669 Ipolyvece

      20-291-1213

      molnarjanos.ipolyvece@gmail.com
      Szondi György Horgászegyesület

      Lukács István

      2669 Ipolyvece, Bem út 7.

      35/383-063

      -
      Birbic NéptánccsoportKnyazoviczki Zsófia2669 Ipolyvece, Bem út 9.-knyazso@gmail.com
      Hagyományőrző FérfikórusMolnár János2669 Ipolyvece, Dózsa út 82.20/291-1213molnarjanos.ipolyvece@gmail.com
      Hagyományőrző AsszonykórusKnyazoviczkiné Dobos Julianna2669 Ipolyvece, Bem út 9.20/500-2747dobosjuli@gmail.com
      Ping-pong KlubBérces János2669 Ipolyvece, Dózsa út 84.30-528-2249-
  • Horpács
    •  Horpács a Börzsöny, a Cserhát és az Ipoly közé ékelődött falu, amely Nógrád megye legkisebb településeinek egyike. A falu neve a horpad szóból származik ami arra utal, hogy a kis település megbújik az őt körülvevő dombok mélyedésében. A Budapesttől 65 km-re fekvő falu három úton közelíthető meg és mindhárom irányból dombtetőről tekinthetünk le a néhány utcára, házra.

       

      • Civil Szervezetek
      • Szállás
      SzervezetKapcsolattartóCímTelefonWeb & E-mail
      Horpácsi Fundus KözalapítványGere László, elnök2658 Horpács, Kossuth út 9.35/592-001-
      Szontagh Műemlékvédő és Művészetpártoló AlapítványDr. Varga Péter Miklós2658 Horpács, Kossuth út 5.35/592-007
      35/592-008
      -
      SzállásNévCímTelefonWeb & E-mail
      Aranyalma VendégházUgrinné Zrubka Beatrix2658 Horpács, Szabadság út 7.35/382-343
      30/311-4018
      www.aranyalmavendeghaz.hu
      info@aranyalmavendeghaz.hu
      Mikszáth TuristaházKrasznainé Konczili Éva2658 Horpács, Szontagh Pál u. 2.30/383-5385www.turistahaz.mindenkilapja.hu
      karaffagye@gmail.com

      HEPI Központ

       2658 Horpács, Szontagh Pál u. 1.70/492-0573www.hepikozpont.hu
      info@hepikozpont.hu
  • Hont
    •  Az ország egyik legidősebb települése Hont, amelyet már 8000 évvel ezelőtt is laktak. A község és környéke a Hont-Pázmán nemzetség ősi birtoka volt, melyet a Géza fejedelem idejében hazánkba jött Hunt vezér alapított, aki a mai község északi területén fából, gerendából várat épített körülbelül a X-XI. század fordulóján. A Honthoz tartozó Parassapusztán határátkelőhely van Szlovákiába.

      • Alkotók, Kézművesek
      • Szállás
      TevékenységNévCímTelefonWeb & E-mail
      Festőművész-szobrászKolozsvári Grandpierre Miklós2647 Hont, Vasút út 5.35/368-342
      30/395-9598
      gorgogallery@gorgo-hu.com
      Keramikus, korongozóEgyházy Gábor2647 Hont, Dózsa György út 29.30/395-8570clayobjects@gmail.com
      FafaragóPusztai Ferenc

      2647 Hont, Ipoly u. 84.

      --
      Csipke, horgolás

      Magyar Erika

      2647 Hont, Szondi u. 16.

      30/500-7167

      -

      Horgolás

      Vargáné Moczok Erzsébet

      2647 Hont, Hunyadi u. 10.

      30/942-6685

      -
      Goblein

      Dudok Angelika

      2647 Hont, Templom sor 5.

      35/950-003

      -
      Horgolás, origami

      Pocsai Zoltánné Styaszni Boglárka

      -

      30/227-8096

      -
      SzállásNévCímTelefonWeb & E-mail
      Fenyő vendégházRussói Zoltán2647 Hont, Ipoly u. 103.30/495-5301
      30/436-2784
      35/368-361
      www.fenyovendeghaz.atw.hu
      zoli.russoi@citromail.hu
  • Érsekvadkert
    •  Érsekvadkert közel 4000 lakosú település a nyugat-nógrádi térségben, Balassagyarmattól 15 km-re délnyugatra. Már jóval a tatárjárás előtt fennállt. Nógrád megye és egyben az ország legrégibb helységeinek egyike. 1227-ben az oklevelek az esztergomi érsek itteni vadaskertjét említik. Plébániájának létezése már 1223-ban kimutatható.

       

      • Alkotók, Kézművesek
      • Közösségek, Csoportok
      • Szállás
      TevékenységNévCímTelefonWeb & E-mail
      Helytörténeti EmlékházRéti Lajos és Réti Lajosné2659 Érsekvadkert, Rákóczi u. 97.35/340-068www.ersekvadkert-multidezo.qwqw.hu
      www.ersekvadkert.hu
      2csizma@gmail.com
       
      FestészetGömör Kata2659 Érsekvadkert, Hunyadi u.
      30/850-3725
      -
      Közösség neveKapcsolattartóCímTelefonWeb & E-mail
      Kalász csoport
      Dr. Kovácsné Nagy Mária
      2659 Érsekvadkert, Hősök Tere. 2/A.
      30/496-2621
      -
      NépdalkörGyimesi László2659 Érsekvadkert, Gépállomás u. 37.
      35/340-162
      gyimesil@t-online.hu
      Érsekvadkerti Pedagógus KórusGyimesi László2659 Érsekvadkert, Gépállomás u. 37.35/340-162gyimesil@t-online.hu
      SzállásNévCímTelefonWeb & E-mail
      Kolping Erdei HázBeke László2659 Érsekvadkert, Rákóczi út 126.
      20/544-4742
      www.ersekvadkert.kolping.hu
      ersekvadkert@kolping.hu
      foglalas@ersekvadkert.kolping.hu
      Szent Borbála Vendégházdr. Szrenkáné Nagy Erzsébet2659 Érsekvadkert, Rákóczi út 150.20/495-5049www.szentborbalavendeghaz.hu
      sznagyerzsi@freemail.hu
  • Duna - Ipoly Nemzeti Park
    • Duna–Ipoly Nemzeti Park (rövidítése: DINP) Magyarország leggazdagabb élővilágú nemzeti parkjainak egyike. 1997-ben alakították a korábbi pilisi és börzsönyi tájvédelmi körzetekhez kapcsolva az Ipoly érintett szakaszát és ártereit. Működési területe kiterjed Budapestre, Pest, Komárom-Esztergom és Fejér megyére. Igazgatósága Budapesten a Jókai-kertben van, de székhelye Esztergom.[1]Számos állat- és növényfaj csak itt él Magyarországon. A ritka, kipusztulófélben lévő fajok mentésére több programot kezdtek el.

  • Dejtár
    • A települést először 1255-ben említik az oklevelek Dehter néven. 1438-ban az esztergomi érsek birtokába került, ekkor appidiumként (mezővárosként) említik az oklevelek. A török kiűzése után az esztergomi érsek újjáépítette a falut, mely rohamos fejlődésnek indult. A 2. sz. úttól 6 km-re, az Ipoly folyó bal partján található, a községben ma is szerves egységet alkot a faluközösség tárgy és szellemi öröksége, így fennmaradtak azok az értékek, néphagyományok, viseletek, amelyekre az itt élő emberek a mai napig büszkék.

       

        Szállás lehetőség: Tóth Vendégház (Tóth Gáborné) Cím: 2649 Dejtár, Hunyady út 30. Telefon: 30/612-1492
        Web: www.szallas.hu/tothvh

      • Alkotók, Kézművesek
      • Közösségek, Csoportok
      • Helyi Termék
      TevékenységNévCímTelefonWeb & E-mail

      Fazekas, játszóház vezető

      Bodor Evelin Anna

      2649 Dejtár, Szondi út 1.

      30/342-2113

      www.bevelina.hu
      bevelina@gmail.hu
      bevelina.keramia@gmail.com
       

      „Fékető” készítő

      Nagy Lukács Miklósné

      2649 Dejtár, Vörösmarty út 6.

      35/346-265

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Népviseletes babakészítő

      Tóth Józsefné

      2649 Dejtár, József Attila út 7.

      35/346-077

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Kézimunka készítő

      Benyó Józsefné

      2649 Dejtár, Szondi utca 1.35/950-515
      30/513-6048
      -

      Festő, grafikus

      Rinkács Imréné

      2649 Dejtár, Dózsa György út 6.

      35/346-262

      -

      Gyöngyöző

      Gálné Csejk Katalin

      2649 Dejtár, Kossuth út 54.

      35/346-273

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Göngyöző

      Pásztor Júlia

      2649 Dejtár, Kossuth út 1.

      30/856-9002

      Facebook oldal
      Költő

      Riskó Bence

      2649 Dejtár, Szabadság útja 3.

      20/318-0403

      benprice.inhat@gmail.com

      Goblein készítő

      Balga Józsefné

      2649 Dejtár, Fő út 7. fsz.1.

      35/346-167

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Üvegműves

      Fábián Gabriella

      2649 Dejtár, Szabadság útja 83.

      30/718-2387

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Festő-grafikus, linómetszet

      Horváth Zoltán

      2649 Dejtár, Kossuth út 19.

      35/346-157
      20/924-5600

      www.dejtarifono.gportal.hu
      Festő

      Pásztorné Tóth Anna

      2649 Dejtár, Kossuth út

      30/385-4028

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Fonalképek

      Nagy Magdolna

      2649 Dejtár, Szabadság út 3.

      30/483-0882

      www.dejtarifono.gportal.hu
      rkismagdi@gmail.com
       

      Horgoló

      Tóthné Riczi Márta

      2649 Dejtár, Rákóczi út 1.

      35/346-068

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Gyöngy-goblein

      Sinkó Ferencné

      2649 Dejtár, Fő út 7.

      35/346-316

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Népviselet készítő

      Varga Sándorné

      2649 Dejtár, Lőrinci út 44.

      35/346-328

      www.dejtarifono.gportal.hu

      Festő

      Varga Péter

      2649 Dejtár, Szabadság út 85.

      35/346-164

      www.dejtarifono.gportal.hu
      Festő

      Fábián Anna

      2649 Dejtár, Fő út 11.

      35/346-388

      www.dejtarifono.gportal.hu
      Közösség neveKapcsolattartóCímTelefonWeb & E-mail
      Aerobic TeamTóth Tímea2649 Dejtár, Kossuth út 15.30/465-5951www.dejtarifono.gportal.hu
      Szivárvány KórusSiklai Istvánné Nagy Magdolna2649 Dejtár, Szabadság út 4.35/346-314
      30/483-0882
      www.dejtarifono.gportal.hu
      Facebook oldal
      Dejtári Fonó Kultúrális és Falufejlesztő EgyesületNagy Magdolna2649 Dejtár, Kossuth út 52.

      30/483-0882

      www.dejtarifono.gportal.hu
      dejtarifono@gmail.com
      Dejtári Krónika SzerkesztőségeHorváth Zoltán2649 Dejtár, Kossuth út 19.35/346-157
      20/924-5600

      reklamstudio@ecom.hu
      grafikuszoli@gmail.com

      Csucspaszív tánccsoportSuhajné Pikács Gizella2649 Dejtár, Zrínyi út 10.-Sk6604@citromail.hu

      Body Klub Konditerem

      Markó Attila

      2649 Dejtár, Szabadság útja 22.

      70/337-0518

      Facebook oldal
      marko618ster@gmail.com

      Dejtári Örökzöldek

      Bahorecz Péter

      2649 Dejtár, Szabadság útja 4.

      70/328-4536

      www.dejtarifono.gportal.hu
      orokzoldekdejtari@gmail.com
      TermékNévCímTelefonWeb & E-mail
      Dejtári palóc lekvárBalla Györgyi2649 Dejtár, Kossuth út 22.30/437-5712gyorgyi.balla@citromail.hu

      Savanyúság

      Bacsa Józsefné

      2649 Dejtár, Ady Endre út 22.35/346-340
      35/346-151
      -

      Méz

      Pásztor Gábor

      2649 Dejtár,
      Madách út

      --

      Sajt

      Danicz Bernadett2649 Dejtár, Kossuth út 29.

      35/346-003

      -
  • Borsosberény
    •  Borsosberény község Nógrád megye nyugati részében, Balassagyarmattól délnyugatra fekszik. A több mint 1000 lakosú település, a Börzsöny északkeleti lábánál, a 2-es főútvonal mentén terül el. A falu neve az ótörök eredetű „berendi” névből származik, melynek jelentése: „megadta magát.” Fantáziánkat szabadjára engedve, még arra is gondolhatunk, hogy a név jelentése onnan származhat, hogy honfoglaló eleink a nékik behódoló őslakóknak adhatták ezt a nevet. Azt minden esetre a feltárt honfoglaláskori temető is igazolja, hogy már e korban létezett itt lakott település.

      • Alkotók, Kézművesek
      • Közösségek, Csoportok
      • Szállás
      TevékenységNévCímTelefonWeb & E-mail
      Grafika-FestészetZagyvai Noémi2644 Borsosberény, Béke út 10.35/374-429zagyvai.noni@gportal.hu
      GrafikaZagyvai Istvánné2644 Borsosberény, Béke út 10.35/374-429-
      KézművességOszolikné Sógor Katalin2644 Borsosberény, Rákóczi út 22.30/476-8698-
      KézimunkaHinger Viktória2644 Borsosberény, Petőfi út 22.30/469-6056-
      KézimunkaDulkai Ferencné2644 Borsosberény, Béke út 43.30/369-8749-
      FestészetH.Tóth Éva2644 Borsosberény Petőfi út 187.35/574-026-
      KézimunkaGrőger Miklósné2644 Borsosberény, Béke út35/374-532-
      FestészetKocsis István2644 Borsosberény, Petőfi út 23.35/374-561-
      GrafikaOszolik Maja2644 Borsosberény, Rákóczi út 22.30/476-8698-
      KézművességMakráné Schnéman Anita2644 Borsosberény, Petőfi út 2.20/359-0830-
      KézművességPhilipp Károlyné2644 Borsosberény, Béke út 29.30/788-9443-

       

      Közösség neveKapcsolattartóCímTelefonWeb & E-mail
      Nomád Íjász Baráti KörBalla Szilvi2644 Borsosberény, Rákóczi út 18.

      20/214-1291

      -

      Nyugdíjas Klub

      Hornyák Sándorné

      2644 Borsosberény, Petőfi út 62.

      70/619-2334

      -
      SzállásNévCímTelefonWeb & E-mail
      Börzsöny Turistaházifj. Arnóczki Mihály2644 Borsosberény, Petőfi út 1.20/412-5820www.borzsonyturistahaz.hu
      arnoczki.m@freemail.hu
       
      Almáskert Pihenőifj. Arnóczki Mihály2644 Borsosberény, Petőfi út 1.20/412-5820www.borzsonyturistahaz.hu
      arnoczki.m@freemail.hu
       
      Muskátli VendégházKovácsné Gregor Márta2644, Borsosberény, Rákóczi út 1.70/283-0384www.szallasaborzsonyben-hu.webnode.hu
      k.g.m@freemail.hu